Június 16-20 között megrendezték a V4-es edzőtábort, Presovban, ahol sajnos a csehek nem tudtak részt venni, így a mieink mellett a szlovákok és a lengyelek voltak jelen.
Játékosaink 16-án délután indultak el, késő este érkeztek meg, ahol egy vacsora után már sok mindenre nem is maradt idő, mivel másnap korán már megkezdődött a tényleges edzőtábor.
Az első igazi nap reggelén, a lengyelek kiválósága, Franczuk tartott minden játékosnak egy közös bemelegítést, ami után a közel 40 játékost 2 csoportba osztották. A csapat egyik fele maradt a teremben, Teqball specifikus edzésen, a másik része pedig ment konditerembe, ahol Ábel és Geri tartott nekik egy köredzést. A srácok próbáltak olyan gyakorlatokat választani, ami nem túl megerőltető, de mégis hasznos ahhoz, hogy mindenki jó erőben legyen, viszont energiája is maradjon a tábor hátralevő részére. Amint megvolt az első csoport, cseréltek a játékosok és szintén volt egy órás erősítés valamint egy órás Teqball a többieknek.
A második nap reggelén egy mini egyéni tornával indult a nap, ahol 4 csoportba lettek előzetesen beosztva a játékosok, nagyjából azonos erőszint szerint. Az első csoportba kerültek a kísérők, ahonnan Franczuk mellett Ábel jutott tovább, köszönhetően annak, hogy Gerit ismét le tudta győzni egy döntő szettes csatában. A többi csoportban is jól muzsikáltak a magyarok, különösen az Infinitys játékosok, hiszen a legjobb 8-ba bejutott Ábel mellett Tomi, Dodi, valamint Toronyi Ádi is. Nagyon szoros és izgalmas meccsek voltak végig, végül a verseny végeredménye a következő lett: 1.Franczuk, 2.Ábel, 3.Dodi.
A következő napon az egyéni tornához hasonlóan, rendeztek egy páros tornát is, ahol mindenki azzal a személlyel indulhatott, akivel szeretett volna. Minden csoportba 4 db páros került, ahonnan a legjobb 2 duó kvalifikált a legjobb 8-ba. Nagyon színvonalas mérkőzések voltak itt is, az egyénihez hasonlóan, itt a végeredmény a következőképpen alakult:1.Hegedüs Ábel/Varga Geri, 2.Rodman/Tarkowski, 3.Dodi/Dezsényi Zsófi.
Az edzéseken és a mini versenyeken kívül játékosainknak volt szerencséje 4 szemináriumot is meghallgatni. Franczuk és Zsófi arról tartott előadást, hogyan jutottak el ilyen magas szintre, merrefelé jártak már a Teqballnak köszönhetően. Branislav Rodman, nagyon hasznos információkat osztott meg a marketing szerepéről a Teqballban, két játékosunk, Biba és Geri pedig a klubunkról, a felépítéséről, mindennapi életéről tartottak egy nagyon inspiráló előadást.
Minden játékosunk nagyon jól érezte magát a visszajelzések alapján, büszkék vagyunk rájuk, hogy ilyen mezőnyben is megmutatták, hogy az Infinitynél folyik az egyik legjobb, ha nem a legjobb munka a magyar mezőnyben. Továbbá nagyon szépen köszönjük a szövetségnek a lehetőséget, hogy versenyzőink részt vehettek ezen az eseményen, óriási élmény és tapasztalatszerzés volt!